Fenntartható kiszolgálás, kedvezmények felfüggesztése

Kedves Vásárlóink, ismerőseink, barátaink!

Néhány nap alatt feje tetejére állt mindannyiunk élete. Jól bevált napi rutinunkat most hosszú időre félre kell tennünk, alkalmazkodnunk kell az új, ráadásul ma még nem ismert kimenetelű helyzethez és ehhez kicsit ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Senkinek sem könnyű, de közösen meg fogjuk oldani.

Folyamatos árkorrekciót végeznek a beszállítók, igyekszünk minél kevesebbet áthárítani, viszont a vásárlói kedvezmény rendszert ideiglenesen fel kell függesztenünk. Ez a jelenlegi törzsvásárlói kártyarendszert is érinti. Ezzel kapcsolatban megpróbáltunk kidolgozni egy olyan konstrukciót, mely a vészhelyzet lezajlását követően az így igénybe nem vett törzsvásárlói kedvezményt utólag jóváírhatóvá teszi:
– a tervek szerint a 03.24-től elköltött összeg alapján járó törzsvásárlói kedvezményt utalvány formájában tervezzük biztosítani, ezért kérjük vásárlásainál mindenképpen használja a törzsvásárlói kártyát, hogy az így elköltött összeggel gyarapodjon a vásárlási érték
– a termékekre vonatkozó kedvezményeket a beszállítókkal egyeztetve közösen igyekszünk a készletek erejéig tartani
– a csütörtöki kedvezményes napokat ideiglenesen felfüggesztjük, annak újra indulásakor médiafelületeinken értesítjük vásárlóinkat.

A kedvezményeket július 1-vel igyekszünk visszaépíteni ennek módjáról az alábbi cikkben, és facebook oldalunkon adunk tájékoztatást.

 

Kategória: DiétABC Arhívum | A közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.