A túrót villával törjük össze, majd adjuk hozzá a tojást és a cukrot. Keverjük alaposan össze.
Adjuk hozzá a rizsdarát, a sót és a lisztkeveréket, majd gyúrjunk belőle egynemű tésztát.
Fedjük le fóliával, és pihentessük 10-15 percet.
Az epret botmixerrel pürésítsük, majd egy kisebb lábosban pár percig rotyogtassuk. Ízesítsük cukorral és kevés citromlével, majd tegyük félre.
Egy száraz serpenyőben pirítsuk aranybarnára a gluténmentes zsemlemorzsát egy csipet sóval. Adjuk hozzá a vajat, és kevergessük, amíg teljesen elolvad.
A tésztát rizsliszttel megszórt felületen gyúrjuk át, majd osszuk három részre.
Formázzunk belőle körülbelül 1,5 ujjnyi vastag rudakat, kissé lapítsuk le őket, majd habkártyával vagy késsel daraboljuk fel.
Forrásban lévő, enyhén sós vízben főzzük készre a nudlikat. Amikor feljönnek a víz tetejére, még 1-2 percig főzzük őket.
Szűrjük le, majd forgassuk meg a pirított morzsában.
Porcukorral elkevert tejföllel és az epermártással tálaljuk.Jó étvágyat hozzá!