Ez a palacsinta tökéletes választás a rohanó hétköznapokon vacsorára, vagy egy tartalmas leves után második fogásként is kínálhatjuk. A tészta elkészítése csupán pár percet vesz igénybe, és asütése sem tart sokáig.
A cukkinit reszeljük le, sózzuk meg és hagyjuk pár percet állni, majd nyomkodjuk ki.
A tojást kézi habverővel lazán verjük fel, adjuk hozzá a lisztkeveréket, a fűszereket, a reszelt sajtot, a zúzott fokhagymát és keverjük össze.
Lazítsuk kevés vízzel.
Egy tapadásmentes serpenyőt vékonyan kenjünk ki olajjal,forrósítsuk fel és tegyünk kanállal kis halmokat rá a masszából, majd lapítsuk korongokká.
Közepes hőmérsékleten süssük aranybarnára mindkét oldalukat.
Tálaljuk ízlés szerint fokhagymás tejföllel. Jó étvágyat hozzá!
Megjegyzés
Érdemes egyből legalább dupla adagot bekeverni, mert garantáltan ízlik majd az egész családnak.Természetesen a normál sajt helyett növényi sajttal is készülhet, így tejmentes diétába is könnyedén beilleszthető.A fűszerezése tetszőlegesen variálható.A receptet Kohári Évi készítette.